Elemzések

Lebegő alakok, táncoló lények vonalba zárva - Vágvölgyi Attila rajzairól

Ez a színek nélküli szépség világa, a vonal ősi, mágikus hatalmára alapozva. A határozott kontúrok a háttérből kiragadva önmagukban álló, táncoló, mozgó lényeket vesznek körbe. Nem részük a világ, csak a mákszemnél is kisebb fekete pöttyök sűrűségétől kapnak térbeliséget és érzékelhetjük a rájuk áradó fényeket. Ezek a többdimenziós lények vonalba zárva szinte súlytalanul lebegő, úszó alakok, az álmok birodalmába tartozó táncoló lények. Falevélvitorlájú dióhéj-fatörzs hajón örvénylő-fodrozódó habokon suhannak tova vagy dekoratívan kunkorgó növényi indák ölelésében hajladoznak a zene ütemére.

A táncoló vonalak világa (Tűztánc, Levéltánc, Hattyúk tava, Unintented, Szélben, Sziklán ülve, Tánc) mellett a rajzok gyakran visszaérő témái a növényekben lakozó, hol félelmetes és szorongást keltő, hol vidám és kedves szellemek (A ciprusfa tündére, Agónia, Faszellemek). Az Érintkezés I-IV és a Löttyedt orrú kacsa szárnyán tubamotívummal mutatja, hogy milyen kevés vonallal milyen sok gyöngédséget lehet kifejezni. A Montlika úr elhagyni készül élő testét (Marad a csigaház) az elmúlás szelíd átmenete spirálvonalakban értelmezve.

A csendeket kedvelő líraiság mellett azonban a hangtalan ordítások feszítő ellentéte is kifejeződik a rajzokban (Tépi magát, Embrió, Koponya, Rák): a hajlékony finomságú, vékony vonalak éles kontúrja itt a részek határozott elkülönítésével azt a szándékot mutatja, hogy a világot intellektuálisan, értelmileg ragadja meg, a maga fizikai valóságában, anatómiai struktúráiban, racionálisan. Az ábrázolás technikája tehát ellentétben áll az ábrázolt téma szürreális, érzelmi, intuitív tartalmával: a racionális, józan, reális fény-árnyék hatásokra törekvő árnyalás a fantasztikus, látomásszerű alakokkal. A körvonalak tisztasága, átgondoltsága, kiegyensúlyozottsága a dekoratív elemekkel együtt a harmónia és a rend érzetét sugallja akkor is, ha a kép témája felkavaró, érzelmileg tragikus.

A küzdelmek útján elnyert harmóniát a gyakran felbukkanó sziget-motívum ábrázolja (Sziget, Pár, Folyik, Polipos fa csigával). Ezeken a rajzokon a formák organikus összekapcsolása szigetté formálódik a térben, távol tartva a világ ártó erőit és fenyegetéseit, de ezek a szigetek is mindig szigorúan rendezett geometrikus terekben kapnak helyet, úgy is mondhatnánk, hogy racionális alapokon, világértelmezésen épülnek fel, bár a rajtuk lévő fák változatos és szürreális gyümölcsöket, leveleket teremnek.

Óbis Hajnalka
2009.02.22.

Az élményvilág múltja és jelene - Vágvölgyi Attila rajzai elé -

Vágvölgyi Attila grafikái egy belső utazás rajzos kifejezői. Vizuális konstrukcióiban egymástól különböző, jelentősen eltérő lelki tartalmak öltenek képi formát. Az alaposabban szemügyre vett evidens formákról kiderül, jelentésük nem egyértelmű, több féle olvasatuk van. Maga az élményvilág, ahonnan munkái kinőnek, rétegzett. A képileg létjogosultságot nyert formák és terek; furcsa kifejezéssel élve, nincsenek megkeresztelkedve. Nincs rajtuk az idő bélyege. Az időtlenség huzata járja át a vonalközöket.

Vágvölgyi Attila képei bonyolultságuk, zsúfoltságuk és összetettségük ellenére se a káoszt sugallják. Az ok és a magyarázat egyszerű. Érzelmei mélyek, szuverének. Személyiségét megóvta a manipulációk káros és romboló hatásától. A befogadáskor csak azok a hatások kaptak zöld utat, melyek organikusan beleillettek világképébe.

Tusrajzai közel engedik magukhoz a nézőt. Ennek viszont látszólag ellentmond az a megfigyelés; képei sok tekintetben tárgyilagosak, a szó átvitt értelmében hűvösek.
Ez azonban távolról sem a vég. Hátra van még egy kifejezésbeli csavarás. Grafikáin szót kér és kap a humor is. Nem beszélve az angyali kedvességű bájról és derűről. Ez a megállapítás természetesen nem vonatkozik a képek összességére.

Nem eszmékben, előre kitűzött célokban gondolkodik. Nem prekoncepciókkal zsonglőrködik.
Maga elé helyezi a papírlapot, és rajzolni kezd. Örömként éli meg a fizikai mozgást, a rajzolás, a nyomhagyás énjéből következő mechanizmusát. Agya és keze azonos irányba mozog, érzelme és a toll azonos táncot jár. A vonal és a teremtést megtestesítő érzés egyazon pillanatban látja meg a napvilágot. Ez az intellektuális együttmozgás számos képén szembeötlő. Könnyedség és maximálisan felpörgetett koncentráció. Együtt lélegzés az alakuló formálódó rajzzal. A játékosságot egy hajszál választja el a tévedni szigorúan tilostól.

Az élmény és a kifejezésbeli rétegzettséget nem intézhetem el néhány mondattal. Ha már az angyalt szóba hoztam, szólítsuk meg a nem alvó ördögöt is. A homállyal, sötétséggel teli üregek, odúk üzenetközvetítőként vannak jelen képein. A hűvösség a szorongás leple. A lepel alatt mozgó, kitüremkedő formák izgatólag hatnak a nézők fantáziájára. Szintvallásra készteti, kényszeríti a néző asszociációs készségét. Mondom és állítom ezt arról az alkotóról, aki nem engedte magát manipulálni, és ő sem akar senkit se manipulálni.

Folytatom a fantasztikum felé kimozduló képzelőerővel. Ezzel azt is állítom, hogy ez a grafikusi attitűd automatikusan zárja ki magából a sémákat és a rutint.

Képein az élményvilág múltja és jelene egymással versengve, rivalizálva vannak jelen. Nyitott volt és maradt az őt ért kulturális és tudományos hatásokra. A külvilág gondos szelektálás után épült és épül be személyiségébe. Válogatott eszköztárral rendelkezik. Az átlényegült hatások zöme nevesíthető. Vannak munkák, melyekben a dekorativitás ágyaz meg a mesehangulatnak, a romantikus életérzésnek.

Vannak munkák, melyek mikroszkopikus felvételekre emlékeztetik a nézőt. Azokat a munkákat sem akarom kihagyni a felsorolásból, melyek képi illusztrációi lehetnének egy tudományos fantasztikus regénynek. Egyetlen vonalfutam képez egy képet. Ilyen lapjai is vannak.

Rajzai a vonalhasználat kimeríthetetlen példatára. Vonaltánc. Vonalvilág. Szörny is és fagyökér is. Hurok és hajtűkanyar. Pulzáló, lüktető, ziháló formák. Kisgömböc formák. Egy pillanat, és a jégcsapra, cseppkőre emlékeztető függőleges forma ”elcsöppen”. Több esetben a szilárd formát képlékennyé, elfolyóvá lágyítja. Hol az egyenletes nyugodtsággal, hol meg a hiperaktív vonalakkal és formákkal lepi meg a nézőt. Látva vehemens és támadó szellemű vonalait, formáit, mosolyogva csóváltam a fejemet.

Essék szó azokról a paraméterekről is, melyek egy grafikai munka esetében kitakarják, láthatóvá teszik a minőséget. Vágvölgyi Attila minden egyénítetten amorf formában, minden vonalrezdülésben kifejezésre tudta és tudja juttatni kép és formateremtő készségét.
Mint korábban említettem, e grafikák szerzője élvezi a képzőművészet manuális velejáróját. Munkái mívesek. Elszántan precíz, következetesen gondos és igényes. Ennek ellenére nem száraz, nyoma sincs a gépiességnek.

Tollrajzaiban egyszerre van jelen a valóság lenyomata, és a teremtő fantázia tárgyiasultsága.
Rajzai őszinték és hitelesek. Ezt azért írhattam le, mert megteremtette azt a személyes szabadságfokot, melyben a képzelet azt teheti, azt kell tennie, azt kell közvetítenie, ami az alkotóból leginkább kikívánkozik, amit elhallgatni nem szabad, bűn, lehetetlenség.
Vágvölgyi Attila nem az előre eltervezett részcélok elérése, teljesítése után jut el a kép befejezetté tételéig. A kifejezési eszközök menetközben adódnak össze.
És mit ad Isten, a végösszeg tökéletesen egybeesik azzal a személyiséggel, akit Vágvölgyi Attilának hívnak. Minden stimmel; az életérzés, az összegyűlt tapasztalatok súlya, a valóságismeret mélysége, a játékosság, a groteszk és a fantasztikum, egy zárt világ körbeszántása.

Végezetül egy dokumentummal is alátámasztható személyes adat. Kisújszálláson született 1970-ben.

Szenti Ernő
költő, grafikusművész
Kisújszállás, 2004.

Dévényi János megnyitóbeszéde Vágvölgyi Attila VonalDalok című kiállítása elé

Később talán felfedezzük sorsunkban az összekötő szálakat, az egymást keresztező vonalakat, és lehet hogy felmentjük magunkat, mindez nem is történhetett másként.

Tisztelt kiállítás megnyitó közönség! Hölgyeim és Uraim! Kedves barátaim!

Szeretettel köszöntök mindenkit Vágvölgyi Attila VONALDALOK című kiállításának megnyitó ünnepségén, itt Tökön, a Pajta Galériában.
A kiállításon bemutatott tusrajzokat szemlélve melyek markáns grafikai egyéniség képét vetítik elénk, összetett érzés és gondolat kerített hatalmába. Amikor valami elkezdődik a papíron, vagy az életünkben, de még nem tudjuk, miként folytatódik tovább, mindezt nyugtalansággal vegyes érzésekkel éljük át. Ezt a különös hangulatot mindannyian tapasztaljuk, ami csak akkor múlik el végleg, amikor az idő múlásával minden részlet a helyére kerül, hogy átadja helyét a megelégedettségnek és az örömnek.
Vágvölgyi Attila a fehér papíron lendületes vonalat húz önmaga és a világ köré, mert nála mindig ezzel a határozott mozdulattal kezdődik a mű megalkotása, és utána jönnek a precízen kidolgozott részletek, a türelmes aprómunka. A grafikáiban, a pont, a vonal, és a folt, különböző kompozíciós megoldásokban főszerepet játszik. A falakon látható grafikák, az elmúlt évek legszebb alkotásait mutatják be.
Egyik vele készített interjúban felidézi gyermekkori emlékeit.
”Édesanyám rajzolt egy kockát, akkorát, mint egy mokkacukor, vonalakkal ábrázolva. Emlékszem a szürke grafit nyomára. Engem lenyűgözött az, hogy síkban, néhány vonallal hogyan lehet a képet megjeleníteni, ahogyan adott nézőpontból egy kocka élei látszanak a térben.”

És ebben az összefüggésben már – in medias res – minden a vonalakról és a kifejezésről szól, mert Attila ebben a közegben érzi otthon magát, szabadon engedve fantáziáját és gondolatait. A papíron megjelenő vonalak önálló életre kelnek, struktúrák, formák és alakzatok fonódnak egymásba, látomásos képpé sűrítve belső érzéseit, lelki rezdüléseit, melyeket a vonalak hullámzása kapcsol össze szeszélyes indákkal övezve. Ebben a televényben nem tudjuk pontosan, hogy hol vagyunk, kívül-e vagy belül és nem tudjuk hová tartozunk, és nem tudjuk, hogy mire számíthatunk. Félelmetes és szorongásokkal teli világ képe rajzolódik elénk. A vonalakból szőtt látomások a lélek belső lecsupaszított tájain felfedező utazásra hívják a néző tekintetét. A ritmikusan felépített kompozíciókat átszövi a szabad képzettársítások laza szövedéke mely egymás mellé rendeli mindazt, ami a gyermekkori mesék és mítoszok rétegeiből megmaradt, és rárakódik mindaz, ami az iskolai tanulmányok során megélt képi tapasztalatokból felszínre kerül. Az alapélmény, Ady Endre egyik szép versének sorát idézve, hogy minden egész eltörött. Minden egész eltörött, a részletek összekuszálódtak, már semmi sincs igazán a helyén, semmi sem az, aminek mutatja magát. A töredékekből mint valami kirakós játékból feldereng a harmónia érzésének emléke, és a különös elemekből mégis átélhetővé válik az egyszer volt aranykori élet teljessége.

Vágvölgyi Attila írja alkotói munkájáról:
„A rajzolás számomra a szemlélődés, a világgal való harmóniába kerülés része, tisztelgés az Élet előtt. Mint amikor az ember ül egy hegytetőn, érezve bőrén a felhők hűvösét, érezve az időtlen Nyugalmat. A világ összhangja ragad meg, mely többnyire eredendően adott, illetve ritkán az ember által is létrehozható.”
A rajzolás Vágvölgyi Attila számára, nem egyszerűen szabadidős tevékenység, hanem az önkifejezés nagyszerű lehetősége, a csodák birodalma, a feltöltődés egyik módja, a kiegyensúlyozottság a nyugalom helyreállításnak eszköze. Nem a valóság természethű megjelenítése foglalkoztatja, inkább az elvont átalakított organikus világ fantasztikus elemeit fedezhetjük fel rajzaiban. Ez már a 21. századot megélt ember döbbenetes látványvilága, a génmódosított növények korszaka, a társadalomból kiszakított ember végletesen fenyegetett lét-élményének tükröződése. Grafikáiban a világra rácsodálkozó művész érzékeny vonalait látom, a metaforák nyelvén megfogalmazott képzeletvilág szürreális álomképeként értelmezve. (Csiga háton.) Nála a mikro- és a makrokozmosz motívumai átszövik egymást, pontosabban egyikből következik a másik, a vizualitás dialektikus törvényei szerint. A papíron megjelenő fekete vonalak esetenként a groteszk humor nyelvén szólalnak meg, máskor önironikus reflexiókká válnak. (Önarckép, Fej.) Egyes lapokon a térbeli alakzatok fenyegető látomásokká alakulnak, vagy éppen cseppfolyóssá válik minden, mint Salvador Dali Elfolyó idő című képén. Érdekli őt M. C. Escher grafikáinak geometrikus formavilága, térbeli struktúrái, és lenyűgözi őt Leonardo könnyedsége. Mai zaklatott kaotikusnak tűnő világunkban harmóniát álmodni nem könnyű vállalkozás, Vágvölgyi Attila nem éri be kevesebbel, a teljességre vágyik. A tengeri kagyló zúgását meghallani ebben a zajos világban szinte lehetetlen, de egyik grafikájának nőalakja mégis erre tesz kísérletet. Fülét a kagylóra hajtva a belső hangot, a nyugalom frekvenciáját szeretné meghallani. (A Tenger hangja.) A rajzokon azonban minden megtörténhet, a fantáziában minden lehetséges, hiszen ez adja a művészi szabadság és a teljesség alapélményét. A vonalak életre kelnek, a formák letisztulnak és térbe rendeződnek, kompozíciós rendbe kerülnek egymással. (Három grácia, Tollak ölelése.) Vágvölgyi Attila megteheti hogy csak azzal foglakozik ami valóban érdekli őt, az általa feleslegesnek ítélt részleteket nemes egyszerűséggel elhagyja.
A különböző halmazokat, képleteket, és szerkezeteket a szeszélyesen tekergő vonalak indái foglalják egységbe. Az érzékelt részletek megtévesztően hasonlítanak valamire, vagy talán azonosak önmagukkal. A perspektívát szükség esetén a kifejezés érdekében alkalmazza, egyébként nem követi a hagyományos kompozíciós elveket.

Tisztelt hölgyeim és Uraim!

A bőrünkön nyomást és hőt érzékelünk, az egyensúly szerve a fülünkben van, a helyzetünket a gyomorban, az érzelmeket a szívben, érzékeljük. Életünk folyamán zsigeri érzések kísérnek bennünket, ezek határozzák meg alapélményeinket. Vágvölgyi Attila türelmesen szerkesztett vonalaiban megszenvedi a saját igazságát, kifejezésmódja őszinte, és hiteles, érzelmekkel telített. Eszembe jut József Attila Reménytelenül című verse, ahol a költő megfogalmazza a szív kozmikus magányát.

„A semmi ágán ül szivem,
kis teste hangtalan vacog,
köréje gyűlnek szeliden
s nézik nézik a csillagok”

Vágvölgyi Attila első kiállításának címe, Vonalak tánca, amely 2012-ben Budakeszin a Polgármesteri Hivatalban volt látható. Második kiállításának címe Belső utak, amelyet Kisújszálláson a Kumánia Hotelben rendeztek meg. Harmadik önálló kiállításának bemutatására, Géczy Olga és David Aurell művészetpártoló tevékenységének köszönhetően, itt Tökön, a Pajta Galériában kapott lehetőséget.
Attila vállalja önmagát, nem akar senkinek sem megfelelni, belső igényei saját elvárásai vezetik munkájában. Magasra tette a mércét, másokkal szemben elnéző, önmagával szemben következetes. Különböző formákból, kacskaringós vonalakból szőtt lírai vallomásaiban a társára talált ember őszinte kitárulkozását, az örök és igaz szerelem utáni vágyát vélem felfedezni. Visszatérő témája az érzéki világ ábrázolása, amely több képén is felfedezhető. (Hálóban, Ciprusfa tündére.) Nem rajziskolában pallérozta látásmódját, hanem szüleitől örökölt hivatástudattal és tehetséggel talált rá természetes kifejezésmódjára. A grafikáit látva, örömet és megnyugvást találok munkájában, és hiszem, hogy meditatív rajzait szemlélve mások is megtalálhatják benne ugyanezt.

Kérem fogadják szeretettel Vágvölgyi Attila kiállítását! Tisztelettel gratulálok munkáihoz, és további sikeres művészi pályafutást, és jó egészséget, kívánok! Köszönöm a figyelmet.

Dévényi János festőművész, a Keszi-Art Egyesület elnöke
Elhangzott: 2014.04.26-án, Tökön a Pajta Galériában.

Szekeres Ferenc - Vágvölgyi Attila grafikáiról

Vágvölgyi Attila "rajzainak (és a fotóinak!!) nagyon tiszta, egységes a szemlélete, a természet által ihletettek, a természet rész-egész viszonyrendszerét (is) analizálják -olykor szintetizálják. (Számomra talán éppen ezért a non-figurativ felé hajló megfogalmazások a meggyőzőbbek..)
De ami ennél sokkal fontosabb: "grafikáim mindegyike nálam van" és ez természetes -írta.
Ez is azt támasztja alá, hogy a vizuális önmegvalósítás egyik legnemesebb formáját űzi,
önmaga örömére és kiteljesedésére készíti rajzait."

Szekeres Ferenc
grafikusművész,
A SZTE Főiskolai Kar Rajz-Művészettörténet Tanszékének adjunktusa
2010.03.26.